Sokan úgy gondolják, hogy az építészet egy ceruzavonással kezdődik.
Mi úgy hisszük, egy beszélgetéssel.
Még az első alaprajz, anyagminta vagy látványterv előtt van egy időszak, amelyet nem lehet felgyorsítani.
A figyelem időszaka.
Amikor nem tervezünk.
Hanem kérdezünk.
Minden projekt ugyanazokkal a gyakorlati kérdésekkel indul.
Mekkora legyen?
Mennyi idő áll rendelkezésre?
Mekkora a költségkeret?
Ezek fontos kérdések.
De ritkán ezek döntik el, hogy egy hely valóban sikeres lesz-e.
A legfontosabb kérdések csak később érkeznek.
Milyen élet bontakozik majd ki itt?
Milyen érzéseket szeretnénk, hogy ez a hely ébresszen?
Mit érdemes megőrizni abból, ami már most is létezik?
Mit nem vett még észre senki?
Mire szeretnénk, hogy az emberek emlékezzenek, amikor távoznak?
Számunkra a tervezés ezekkel a kérdésekkel kezdődik.
Ezért töltünk annyi időt megfigyeléssel, mint rajzolással.
Előbb megértjük a helyet.
Aztán kezdjük formálni.
Előbb az embereket.
Aztán a bútorokat.
Előbb a célt.
És csak utána az esztétikát.
Mert egyetlen épület sem önmagában létezik.
Minden ház része egy tájnak.
Minden szálloda része egy városnak.
Minden otthon része egy család történetének.
Minden munkahely része egy vállalati kultúrának.
Ha ezeket a kapcsolatokat valóban megértjük, a döntések meglepően egyszerűvé válnak.
Az anyagok értelmet nyernek.
Az arányok természetessé válnak.
A terek elkezdenek őszintén mesélni arról, aminek helyet adnak.
Sokan azt gondolják, hogy az alkotás inspirációval kezdődik.
Mi úgy hisszük, megértéssel.
Csak ezután válhat az építészet többé jól megtervezett tereknél.
Valódi élménnyé.
Olyan élménnyé, amely annyira természetesnek hat, mintha mindig is így kellett volna léteznie.
Ez az a szemlélet, amely minden munkánkat vezérli.
Nem azért, mert ettől szebb épületek születnek.
Hanem mert ettől olyan helyek jönnek létre, amelyekhez az emberek valóban kapcsolódni tudnak.
És ha egy helyhez kapcsolódni tudunk…
gondját viseljük.
Visszatérünk hozzá.
Ajánljuk másoknak.
Emlékezünk rá.
Végső soron számunkra ez a jó tervezés legfontosabb mércéje.
Nem az, amit mi létrehoztunk.
Hanem az, amit az emberek még hosszú évekkel később is átélnek benne.